A Sóballa tanösvény a világviszonylatban egyedülálló pannon szikesek legfőbb elemét, a klasszikus fehér vizű szikes tavi vízi élőhely együttest és a környező szikes élőhelyeket, a jellemző növény és állatfajokat mutatja be élményszerűen közeli módon, a Böddi-szék peremén.
Az Akasztói halastórendszer 19 tóegységből áll, 1987-ben kezdődött meg a létesítése, 2000 óta üzemel jelenlegi formájában. A halgazdaság több halfaj szaporítását végzi, amelyek közül a ponty (Akasztói Szikiponty), amur, fekete amur, busa, süllő, harcsa és a keszeg félék extenzív, a harcsa, lénai tok, vágótok és kecsege intenzív tenyésztése zajlik. Horgászati, vadászati, és gasztronómiai funkciók színesítik a tevékenységek listáját. Az Akasztói Szikiponty Uniós oltalom alatt álló eredetmegjelölésű (OEM) élelmiszer lett 2020-ban.
A halastavak elsődlegesen gazdálkodási céllal létesültek, ugyanakkor fontos szerephez jutottak a természet és a madárvilág sokféleségének megőrzésében. A nagy kiterjedésű nyílt vízfelületek, a nádas mederrészek, de még a lecsapolt tómedrek is fészkelő- és táplálkozóhelyet nyújtanak védett madárfajok számára. Az itt látható nagy területű, extenzív módon kezelt tavak a gazdálkodó érdekeinek érvényesülése céljából, de a természetvédelmi előírásoknak megfelelően üzemelnek. A halastómedrek részét képezik a HUKN10002 jelű Kiskunsági szikes tavak és az őrjegi turjánvidék Natura 2000 területnek.